A vágyakozó

Kapna már lángra,
A lélektelen elme,
Égve lobogva,
Magasba ébredve.

Bár lenne szárnya,
S csapkodna érezve,
Szívtelen fohásza,
A füsttel el menne.

Távolodva imbolygó,
Az egekig elszáll,
A füst ha felszálló,
Szét terjedve megáll.

Lebegve téved el,
Keresve sem talál.
Bűzös szagokban,
Terjedve elszáll.

Bűnös elmeként,
Élvező az erény.
Hatalma sűlyedő,
Mint hajó a tengerén.

Ringató hulláma,
Csábítva felkér,
Szédít a mámora,
Ha újra elér.

Változó létekben,
Nincs csak önző én.
Hol halmozó órákban,
A tóduló elme kér.

Embertelen a magány,
Rám telepedve tudat,
Nincstelen a jelenség,
Bár hozzám eljuthat.

Vonzanám a boldogot,
Ami rég vágytalan,
Társtalanul esélytelen,
Egyben úgy lángtalan.

Ezért értünk sír a lét,
Hisszük ahogy kért,
Az ember szeretve fél,
Ha kell életet cserél.

H.G.M. Gaboca

2016.11.27.

Nyugalom

Távolodó az mi kosztalan,
a letisztult elme, gondtalan.
Megindul a képzelet,
az érzék is leszakad.

Majd úrrá lesz rajta egy kérdés,
a tömegtelenül lebegő érzés,
Egy ismétlődő, szólongató hang.
és úgy kong, mint a harang.

Már a zsivaj is súlytalan,
hangtalannak hallod a huhogást.
S a zaj nem tűnik már rémültnek,
mi eddig odabent kiabált.

Már a csend, durakodik a tömegben,
lökdösve, vonszolva magát.
Megemelve, feltornászva,
landoltatja vágyát.

Hüledezve emlékezett vissza,
valamiről, régről a fantázia.
Elvetett, ókori gondolatok,
születnek meg ,élnek újra.

Ellazulva, tudatlanul,
ösztönösen, változatlanul.
Vágyódni vágyunk, tudunk,
szeretni folyton akarunk.

Megannyi furcsaság közül,
varázslatos az elme.
Amit irányít több érzék is,
közülük egyet sem feledve.

H.G.M.Gaboca

2016.11.27.

Érzem

Érzem ,amint égi testtel,
Ahogy forrongva szövetkezem.
amint,szárnyaló képzelettel,
Veled, a távlatokig elhiszem.
Lépkedem, teli érzelemmel,
Tudva ,már nincs félelem.
Átélem,mi átjárja mindenem.

Átérzem,örömöd bánatod,
Veled érzem, kérem ,akarom ,
 tudom te is vágyod,
érzem is, ahogy hagyod.
Elhiszed már,tudod,
 hogy neked én,
már végleg ott vagyok.

Érzem,ahogy vágyom,
Bőröd illatát,
úgy szomjazom,
lelked másolatát.
Ahogy ajkad csókokat lehel,
Érzem , úgy vágyom,
Ahogy ,két karod ölel.

Érzékelem, ahogy magunkhoz,
Egymást láncolom.
Hogy egymás nélkül,
 létünk soha ne változzon.
Úgy, érezném folyton,
állandó közelséged.
Ahogy te érzed magadban,
A lélegzet vételed.

.

HGM Gaboca

2016.11.14.

Szerelem

Érzem, érzéketlen a közöny.
A kéjes arculatban.
Érzem, a sóhaj mögött,
Fel lépve, ahogy vágytalan.

Sűrű az érintés,
Csábítva a pillanatban,
Melyben félő a feledés,
Benne az elmúlásban.

Büszke a gondolat,
Vele a kimondott szó.
Szeretlek, oly hangzatos,
Úgy olvad, mint a tavalyi hó.

Taroló a mély érzelem,
Újfent magasba hág.
Illó az értelem ,
A szerelem nem szab határt.

Kétség tátong, ott, valahol.
A rés, ha növekszik lassan.
A távolság rajtunk áthatol.
De tartjuk azt mi megfogant.

Átható lehet a jövő.
Lehet változóan jó.
Meghatóan szerető,
S örök vágyódó, ha nem jó.

H.G.M. Gabóca


2016. 11. 08.