Nyugalom

Távolodó az mi kosztalan,
a letisztult elme, gondtalan.
Megindul a képzelet,
az érzék is leszakad.

Majd úrrá lesz rajta egy kérdés,
a tömegtelenül lebegő érzés,
Egy ismétlődő, szólongató hang.
és úgy kong, mint a harang.

Már a zsivaj is súlytalan,
hangtalannak hallod a huhogást.
S a zaj nem tűnik már rémültnek,
mi eddig odabent kiabált.

Már a csend, durakodik a tömegben,
lökdösve, vonszolva magát.
Megemelve, feltornászva,
landoltatja vágyát.

Hüledezve emlékezett vissza,
valamiről, régről a fantázia.
Elvetett, ókori gondolatok,
születnek meg ,élnek újra.

Ellazulva, tudatlanul,
ösztönösen, változatlanul.
Vágyódni vágyunk, tudunk,
szeretni folyton akarunk.

Megannyi furcsaság közül,
varázslatos az elme.
Amit irányít több érzék is,
közülük egyet sem feledve.

H.G.M.Gaboca

2016.11.27.