Az ábránd

Ott van a tudatban ,
A változó kritika.
A lelkiismeretben,
A felszóló muzsika.

Szótlanul is vádol,
Tekintetlen szemmel,
Megsemmisít rögtön,
A fájdalmas ténnyel.

Gyűröd a tudatod,
Harcol az éned.
Jó ember vagy,
Tudod, meg érzed.

Átjárja mindened,
Zsigeredben ott van,
Helyesen cselekedj,
Ez van a gondolatban.

Hasad a lélek,
össze tört a szív.
Szeretve az élet,
Mindenre megtanít.

Megviselve bölcsen,
Néha tűrő, néha nem.
A hangulat meg inghat,
Hol lent hol fent.

Lehullva indul el,
Mint hulló falevél,
Arra szállva,
Amerre fúj a szél.

Földet érve bandukol,
Mögötte a lökdöső széllel.
Bent ragadva magába,
 a magtalan végzettel.

Elhajló a kedvtelen,
Nincs már álma sem.
Ott ragadt a múltban,
Valahol a tévhitben.

Vándor lélek ,álmatlan,
Hitetlenül erőtlen.
Sértegetve tudatlan,
Cselekvően elmétlen.

H.G.M. Gaboca

2016.12.08.