Lelkem dallama
Ahogy a felhökből
az eső leszakad.
Úgy áraszt el az emléked,
mint egy zuhatag.
Ahogy az esőcsepp érkezik,
az égből,s én hagyom,
Úgy hűvösen landol,
legördülve arcomon.
Mintha vigasztalná,
a lelkem e hajnalon.
Mintha könnyezve siratná,
gondolatom a vágyakon.
Úgy ahogy a víz
zuhan a vízesésbe,
Úgy ahogy a patak,
lassan csordogál a mélybe.
Úgy ahogy a táj,
eltűnik a ködbe.
Úgy tűnt el, a vágy
csendben a feledésbe...
A világba, hangtalanul kiáltom,
mélységes, halgatag dalom.
S magam, kívülről hallom,
amint hangtalan vágyam,
lesz lassan a halálom...
Gabóca...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése