Te voltál nekem a levegő,
az élet s az éltető erő,
Lehettél volna a
jövő,
s vágyaimban a nagy ő.
Te voltál nekem a minden,
túl a mindenségen
s hiten.
Lehettél volna velem,
foghattad volna a kezem.
Te voltál
nekem a vágy,
Szemedben a tűz s a láng.
Lehettél volna az áradat,
s
magával ragad az áramlat.
Te voltál nekem a lelkem,
mindig ott éltél
bennem.
Lehettél volna közel,
hogy láthassam létezel.
Te voltál nekem a
feledés,
a bújtatott elfedés.
Lehettél volna a folyó,
mely vad s elsodró.
Te voltál nekem az álom,
,hogy valóság legyen várom.
Te voltál nekem a minden,
a jövőmben az örök hitem.
H.G.M. Gaboca
2015.09.11.
2016. október 14., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Esőcseppek terhelik arcom. Esőcseppek terhelik arcom, mint kimondatlan, régi gondok, végigfolynak némán bennem, mint emlékből visszatérő fol...
-
A hajnal Hajnalban, korán, a pirkadatban, csámborgok haza fáradtan. S csak ámulva nézem, ahogy menekül, az éj sötétje tova....
-
Én leszek Ha esik az eső, s úgy hívogat. Arcodon én leszek, az eső csepp, mely simogat. Ha betakar a magány, s vele az ...
-
Egy pillanat, egy mozzanat, Élénken él megragadt, A múlt ott maradt, A lelked szabad. Egy pillantás ami elkap, Egy érintés mely...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése